Hívás most!

Az első három hónap

Bármely kutyafajtáról legyen is szó, mindegyik ugyanúgy fejlődik a fiatalkortól a felnőttkorig. Érdekes és hasznos tisztában lennie azzal, hogy kedvence mely változásokon halad keresztül a fejlődés mely állomásánál, mik azok a jellemző dolgok, amiket figyelembe kell venni adott korban.

Ugyan a kölyökkutyák szinte ugyanazon sémát követve fejlődnek, a fejlődés üteme különbözhet, ez persze a kutya fajtájától is függ. A kisebb testű kutyák gyorsabban fejlődnek, és még egy éves koruk előtt felnőtt felfogással viselkednek; míg a nagyobb testű kutyák esetében 18 hónapig is elhúzódhat ez a folyamat.

Az első két hét
Akárcsak egy újszülött baba, a kölyökkutyák is az első napokban még csak alszanak és szopnak. Mászni ilyenkor már képes, és ha hidegnek érzi a környezetet, a testvérei, nővérei vagy anyukája melegét fogja keresni. A 10. és 14. nap között kinyitja a szemét, de a látása még részleges az  első pár hétben.

Harmadik hét
Ebben az időszakban nőnek ki kedvence fogai, és tanul meg járni, illetve inni. A harmadik hét végére kifejlődik szaglása. A kölyökkutya tenyésztői enyhébb stressz-helyzetnek tehetik ki a kölyköket,. Szimplán felemelik, és más pozíciókba tartják őket. Ügyeljünk arra, hogy kedvencünk szokja meg az emberi kéz érintését is.

A 3.-12. hónapig: Szocializáció
Kulcsfontosságú időszak a jólneveltség szempontjából. Ha büszke akar lenni kedvence jó magaviseletére, ebben az időszakban kedvencének sok új emberrel, kutyákkal kell találkoznia, hogy megtanulja kezelni későbbi életét

Első fokozat: 3.-5. hétig. Ebben az időben kezd el reagálni hangosabb zajokra, ami fontos az anya számára, mikor pl. rámorog a kölyökkutyára, hogy hagyja abba a táplálkozást. A negyedik hétig, a hallása, látása és érzékei még jobban kifejlődnek. Ekkor már ugatni fog, csóválja a farkát, és harapdálja a testvéreit és nővéreit (játékból). Elkezd szilárdabb ételeket enni, és elhagyja az alvóhelyét, ha a dolgát kell elvégeznie. Négytől öt-hetes koráig elkezd fogócskázni és játszani.

Második fokozat: 5.-8. hétig: A kutya arca sokkal kifejezőbbé válik,  a fülei és szemei, pedig sokkal elrendezettebbek lesznek. Csatlakozik a testvéreihez és nővéreihez a játékokban, és a hetedik héten már elhagyhatja eddigi otthonát, hogy az újba költözzön. A nyolcadik hét végén kíváncsivá válik és elkezdi felfedezni új környezetét, ami néha az aggódás jeleivel társul, ha a kedvencünk nem talál ismerős környezetet.

Az utolsó héten mielőtt hazavinné újdonsült kedvencét, ajánlott, hogy hozzuk kapcsolatba más emberekkel, mind gyermekekkel és felnőttekkel, valamint minimum 5 percnyi törődést igényel naponta.

A 6.-8. hétig elkezd majd beilleszkedni és megtapasztalja az új szagokat és látványokat, akárcsak a család a kutyát illetően.

Harmadik fokozat: 8.-12. hétig:  A kölyökkutyája egy nagyon erős vágyat tapasztal, hogy ő egy fontos szereplője a családnak, és követelni is fogja. Ebben a korban érdemes elkezdeni játékokat tanítani, amelyekben emberekkel vehet részt és korlátozni a rosszabbakban, pl. a harapdálás. Új kutyája felfogásának értelmezése segíthet boldogan és harmóniában együtt élni a kutyával. Nem elvárás, hogy egy kutya-pszichológus szakértővé váljon, de egy kis szakértelem hosszú távon sokat érhet, és ha segítségre van szüksége mielőtt egy kisebb problémából nagyobb válna, az állatorvosát kell ez esetben is felkeresnie.

Share
Powered by WordPress