Hívás most!

Érdekes eseteink

Ezt a  kiskutyát azzal a panasszal hozták be a rendelőbe, hogy gyakran és keveset üríti a vizeletét és utána nagyon fáj a hasa.

A vizsgálatok kiderítették, hogy a hólyagjában kövek képződtek.

Ezeket a cseresznyényi köveket műtéti úton eltávolítottuk. A kép műtét után készült, amikor már megkönnyebbült a  kutyus és ébredezett.


A Zempléni-hegységben még fészkel a ritka fekete gólya. Fészkét öreg, magas fákra rakja évről-évre építve azt. Egy nagy vihar letörte a fészket tartó ágat, a fiókák kiestek belőle és megsérültek.

A Zempléni Tájvédelmi Körzet munkatársai hozták be a rendelőbe a madarat, amit elsősegélyben részesítettünk. A képen András doktor látható a bekötött szárnyú fekete gólya fiókával.


A Felsőzsolcai Ipari Park területéről jóérzésű emberek, vasárnap lakásunkra hoztak egy sérült kisbaglyot.

Andris és Dóra vették pártfogásukba és elsősegélyben részesítették a sérült szárnyú madarat.

Ellátás után megetették, megitatták és nyugodt helyen helyezték el a sérültet.


Ennek a kis kaméleonnak táplálkozás közben megsérült a nyelve.

Mivel többször is kellett jönni vele kezelésre, már egészen megbarátkozott a rendelővel.


A képen látható solymász héját használ vadászatra.

Természetesen engedéllyel és solymászvizsgával rendelkezik.

A madár begyfertőzést kapott, ezért két naponta hozták begymosásra és szondán át adtuk be neki a gyógyszereket.

Mindig nagy feltűnést keltett a váróban, sokan megcsodálták.


Ennek az őzikének megsérült a lába.

Szerencsére egy kis rögzítőkötés és a gondos utókezelés segítségével meggyógyult.


Ezt a  nyuszit azért kellett megvizsgálni ultrahanggal, hogy megtudjuk, hogy vemhes-e.

Gazdái nyaralni készültek és nem szerették volna, hogy a nyuszi vigyázót váratlanul érje az esemény, a kisnyulak születése.


Ezt a sünit az úton találták sérülten, és elhozták a rendelőbe.

A sebeit csak altatásban lehetett ellátni, mert harapott szegény fájdalmában. Az altatószer adagolásához tudnunk kellett a pontos súlyát, ezért mérlegre tettük  őkelmét.


Ezt a cicát azzal a panasszal hozták be a rendelőbe, hogy nem eszik, talán valami van a szájában. A röntgen felvételen jól látható egy tű, ami a garatba fúródott.
A gazdi elmondása szerint pár napja gombot varrt fel és valóban  eltűnt a cérna és a végén a tű is. Valószínűleg a cica játszott a cérnával és véletlenül a tűt is lenyelte. Szerencsére altatásban, endoszkóp segítségével sikerült eltávolítani a tűt, így a cicát nem kellett operálni.

Share
Powered by WordPress